művész


José Gallardo
2

José Gallardo

Buenos Airesben született, Argentínában.

Öt évesen kezdett zongorázni a Buenos Aires-i konzervatóriumban, majd a Mainzi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1997-ben diplomázott. Már ekkor felfedezte, hogy mennyire vonzódik a kamarazenéhez.

Több versenygyőzelem is kötődik Gallardo nevéhez: 1990-ben els lett a Vesztfáliai Zenei Fesztivál versenyén Hamm-ban, egy…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Buenos Airesben született, Argentínában.

Öt évesen kezdett zongorázni a Buenos Aires-i konzervatóriumban, majd a Mainzi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1997-ben diplomázott. Már ekkor felfedezte, hogy mennyire vonzódik a kamarazenéhez.

Több versenygyőzelem is kötődik Gallardo nevéhez: 1990-ben els lett a Vesztfáliai Zenei Fesztivál versenyén Hamm-ban, egy évvel később pedig a "Johannes Gutenberg"-díjat kapta meg a Mainzi Egyetemtől.
1992-ben első lett a Cantúi Nemzetközi Zongoraversenyen. Sung Hyun-Jun csellistával pedig a Trapani Kamaraversenyen nyerték el az első díjat valamint a nemzetközi szakújságírók zsűrijének díját 1995-ben.
Gallardo sok fesztivál résztvevője volt már, köztük a Lockenhaus Fesztiválon, a Kronbergi Cselló Fesztiválon, a "Homokkő és Zene" fesztiválon Drezdában, a Ludwigsburg Kastélyfesztiválon, a Rheingau Zenei Fesztiválon és tavaly a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon is.

Játszott többek között Alberto Lysyvel, állandó partnere az ütős Chen Zimbalistának és Linus Rothnak, Natascha Korsakovával, Friedemann Eichornnal, Sung Hyun-Junggal, Julius Bergerrel, Martin Dobnerrel is rendszeresen lép föl.
Fellépett már többek között a zürichi Tonhalléban, a hamburgi Musikhalléban, a firenzei Teatro della Pergolában valamint a londoni Wigmore Hallban is.

A Hegedű 1.Kelemen Barnabás hegedűestje

A Hegedű 1.Kelemen Barnabás hegedűestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongorán közreműködik
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában  2024. február 4. 18:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 18:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • zongora/piano
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • zongora/piano
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 10:30

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 10:30

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • zongora/piano
Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Zongoraművész
Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Zongoraművész
KAPOSFEST Franz Schubert: Arpeggione szonáta, D821

KAPOSFEST Franz Schubert: Arpeggione szonáta, D821

C&M Hungary Kft.
  • zongora
KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

C&M Hungary Kft.
  • zongora

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!